Erdőt, hegyet, tengert, folyót,kék cinkét, csecsemőt, ha láttam,lelkem csak azt mondogatta:milyen szép az Isten!

A Tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet.

A méz tömény napsugár, sűrű cukor, kacagó szeretet.

A kalap az a kreáció, amely sohasem megy ki a divatból: évről évre ugyanolyan nevetséges.

Ne várj nagy dolgot életedbe,Kis hópelyhek az örömök,Szitáló, halk szirom-csodák.Rajtuk át Isten szól: jövök.

Néha csend tölti be a szívet és a lelket, ha a zajos világ meghátrál és megengedi, hogy ráleljünk a békére. Olyan rövid ez a pihenő! Becsüld meg a pillanatot!