A szerelem a természet szövete, amelyre a képzelődés hímez.

A várakozás százszor gyötrelmesebb, mint a valóság, és a fenyegetés szörnyűbb nekem, mint a csapás. Mihelyt bekövetkezik a baj, lefoszlik róla mindaz, ami a képzelet szüleménye, s csak annyi marad, amennyi csakugyan valóságos.

Amire a leghevesebben vágyakoztunk, veszít az értékéből, mihelyt megkapjuk: a dolgok nem válnak képzeletünkből valósággá veszteség nélkül.

Az ész vágyak nélkül olyan, mint a madár szárnyak nélkül.

A múltnak annyi emléke rajzik föl, amikor egy kedves teremtés arcvonásait igyekszünk képzeletünkben föleleveníteni, hogy ezeken az emlékeken keresztül zavarosan látjuk őket, mintha könnyfátyol borulna szemünkre. Ezek a képzelet könnyei.

Ábrándozás az élet megrontója,Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.