A szerelem elűzi az időt. Az idő a szerelmet.

Nincs korunk emberének más választása, mint a tagadás struccpolitikáján, a babonák ostobaságán vagy a miszticizmus ködén át való botorkálás? A felvilágosult eszmék sugallta büszkeség a légies pókhálóhoz hasonlóan szétfoszlik, ha küszöbön áll a halál?

A folyó évszázadról évszázadra folyik, s a partján zajlanak az ember történetei. Zajlanak, hogy aztán holnap feledésbe merüljenek, s a folyó tovább folyjon.

Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre.

Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is.

A térben a távolság mindent megkicsinyít, mert mindent összehúz, minek folytán a hibák és fogyatkozások eltűnnek, miért is kicsinyítő tükörben vagy a camera obscurában minden sokkal szebbnek jelentkezik, mint a valóságban. Éppen így hat az időben a múlt: a rég elmúlt jelenetek és folyamatok a szereplő személyekkel együtt gyönyörűeknek tűnnek fel az emlékezetben, mert ez mindent elrejt, ami ...